anyák napi képeslapok

anyák napi képeslapok

Minden Anyák Napján újabb és újabb lehetőségünk nyílik arra, hogy megpróbáljuk meghálálni Édesanyánknak a szeretetét, a kilenc hónapot, a születésünket, a sok dédelgetést, a nevelést és azt a sok mindent, melyet értünk tett a Mamánk. Az alábbi képeslapok segítségével és pár kedves szó kíséretében köszönthetjük Édesanyánkat.

Az Anyák napja eredete egészen az ókori kultúrákig nyúlik vissza. Az ókori Görögországban például Rheát, az istenek anyját ünnepelték tavaszi szertartásokkal. A rómaiak is tartottak hasonló ünnepet, Hilaria néven, március végén. A modern Anyák napja azonban az Egyesült Államokból indult.

Egy bizonyos Anna Jarvis nevű nő volt a mozgalom elindítója a 20. század elején. 1905-ben, édesanyja halála után kezdett kampányolni egy hivatalos ünnepnapért, hogy az édesanyák iránti szeretetet és megbecsülést kifejezhessék. Hatalmas erőfeszítéseinek köszönhetően 1914-ben Woodrow Wilson amerikai elnök hivatalosan is elismerte az Anyák napját, május második vasárnapjára helyezve.

Magyarországon az Anyák napja a 20-as évek végén jelent meg. 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt szervezte meg az első hivatalos ünnepséget. Magyarországon az Egyesült Államoktól eltérően május első vasárnapján tartjuk az ünnepet.